Az utóbbi időben divattá vált az ítélkezés. Nem tudom, hogy ez az internet világa okán lett ennyire divatos vagy az emberi természet alapból is ilyen, s az internet csupán csak teret adott ennek. Néhányan előszeretettel ítélkeznek fél információk birtokában vagy épp teljes tudatlanságban, hozzáértés hiányában.
Meglátásom szerint az utóbbi időben az egyik közkedvelt témakör az egyes macskás fórumokon a "kivonás" témaköre. Egészen komoly eszmefuttatásokat olvasni arról, hogy ki minek titulálja ennek okán a tenyésztőket. Szeretnék most nektek erről a témáról írni egy kicsit, hiszen ez egy örökké aktuális téma. Egy aktív tenyészetben bizony rendszeresen meg kell birkózni ezzel a komoly és felelősségteljes dologgal.
Bármennyire is nehéz elhinni minden kivonás egy rendkívül nehéz, sokszor fájdalmas döntés eredménye. Ezen döntés során a tenyésztő félreteszi saját érzelmeit és pont a macskája szeretetétől vezérelve dönt esetleg a "nyugdíjazás" és/vagy a "rehoming" mellett.
Persze nem minden tenyészetben, de a komolyabbakban komoly tervezőmunka áll a tenyésztés mögött. Értem ezt a párosítások megtervezésére, az éves tervek elkészítésére: pl. hogy milyen célkitűzéseket akarunk elérni az adott évben, ill. rövid- és hosszútávon mely dolgokon szeretnénk esetlegesen változtatni és mely dolgokat még jobban mélyíteni, erősíteni.
Egy igazi tenyésztő rendkívüli módon ismeri a macskáit. Már egy-egy rezzenésből is tudja a várható reakciókat, viselkedési motívumokat és a macska kialakult vagy kialakulóban lévő személyiség vonásait. Persze ezek olyan képlékeny dolgok, melyet egy fiatal macskánál még könnyebb alakítani, de egy idősebbnél már kisebb esély van rá. Néha a macskák tudnak változni jó és rossz irányba egyaránt. Persze a változás minősége szubjektív, inkább csak a tenyészet szempontjából jó vagy rossz.
Némely macskák életében eljön az az időszak, amikor teljes mértékben megunják a társas életet. Kicsit olyanok ezek, mint a kiégett pedagógusok, aki a gyerekek ártatlan csínytevésire is már csípőből ugranak, holott régebben lehet fel sem figyeltek volna rá. Ilyenkor bizony egy tenyésztőnek el kell gondolkozni az adott tenyészmacska "nyugdíjazásán". Azért tettem ezt idézőjelbe, mert ezek és hasonló események sora kortól függetlenül is bekövetkezhet.
Erőteljes sztereotípia, hogy egy tenyésztő azért von ki egy macskát, mert az beteg vagy komoly gondok vannak vele, pedig higgyétek el, hogy ez igen ritka.
Ha egy macska beteg vagy valamilyen rendellenességgel rendelkezik, akkor a legtöbb esetben nem, hogy odaadjuk valakinek, hanem inkább megpróbáljuk minden áron megtartani. Legjobb példa erre tenyészetünkben Nömi vagy Tütü. Mindkettőjük esetében fiatalkorban nyomott mellkas alakult ki. Vélhetően boldog és teljes életet tudnának élni egy gazdinál is, mégsem voltam hajlandó megválni egyikőjüktől sem. Így van ez az esetlegesen betegség miatt kivonásra kerülő tenyészmacskákkal is.
Persze van kivétel, de kizárólagosan akkor, ha a megtartásuk valamilyen okból nem megoldható. Egyik jó példa erre a speciális értend. 20-30 macska mellett nagy gondot jelent egy speciális étrenddel rendelkező macska ellátása úgy, hogy a többiek se szenvedjenek hiányt semmiben. Ilyenkor jó döntés lehet az új család keresése, ahol hasonló igényű cicákkal vagy egyedül könnyen megoldható a speciális táplálás. Ez most természetesen csak egy példa volt, de akadnak még ilyen helyzetek. A kivonás, új otthon keresésének hátterében tehát a legtöbb esetben teljesen más és sokkal egyszerűbb okok állnak, melyeket nem kell démonizálni ill. misztifikálni.
Egy tenyésztő minden különleges ok nélkül is dönthet úgy, hogy az adott cicával már nem kíván tenyészteni. Azért, mert a tervei nem úgy alakultak, nem azt örökítette, amit várt, esetleg rejtett gondot hozott (nyitott szájpadlás, nyitott hasfal, sérvek, faroktörések stb.) vagy egyszerűen csak elérte kitűzött célját, tartott meg utódot és „nyugdíjazná” a cicát mindenféle különleges ok nélkül.
A fentebb felsorolt örökletes gondok természetesen nem az adott tenyészmacskánál, hanem az utódoknál jelentkeztek. Olyan is lehet, hogy magának a tenyészmacskának vannak gondjai, melyekre egyetlen megoldás az ivartalanítás (elfajult méhgyulladás, ciszta, hormonzavar, rossz sperma minőség stb.)
De az is lehet, hogy a korábban jó természetű, mindenkivel kedves cica megelégelte a társait és agresszívvá, dominánssá vált. Bántja a többieket, esetleg őt bántják, stresszes, szomorú, dúlnak a hormonjai, jelöl, túlzottan zsírosodik a szőre, a sok tüzelés/kandúrkodás miatt rossz kondícióban van stb. sorolhatnám még napestig, lényeg, hogy élete/személyisége/kondija rossz irányba fordult. Egy igazi tenyésztőnek mindig elsődlegesek a saját macskái és másodlagosak a tervei.
Aki követi a tenyészet életét biztosan emlékszik arra, mikor be se vontuk Zara Rosa cicánkat, aki egészen fiatalon került új gazdihoz. Egész egyszerűen az volt az ok, hogy agresszívan viselkedett a kandúrokkal és stresszes volt a fedezés során. Ezért félretéve terveinket úgy döntöttünk, hogy ivartalanítjuk és új otthont keresünk számára.
De hogyan is tudja eldönteni egy tenyésztő, hogy mely macska alkalmas arra, hogy új otthonba költözhessen és melyeknél nincs erre lehetőség? Korábban már írtam, hogy egy jó tenyésztő ismeri a macskáit. Igazából minden ezen áll vagy bukik. Ennek alapján tudja, hogy kinek van olyan személyisége, hogy a rehoming kivitelezhető, ha nem, a cica marad a tenyészetben. Ezek a megállapítások sokszor időközben is változhatnak, tehát nem fix tényezők.
Például, ha úgy gondoltuk, hogy valakit mindenképp szeretnénk megtartani, viszont fellépett nála az agresszió a többiekkel szemben, akkor érthető okok miatt ez nem kivitelezhető és a számára legtökéletesebb otthont keressük meg ilyenkor. Ha belegondoltok, ez a cicának csak jó, hiszen megszabadul azoktól a tényezőktől, melyek a stressz fő forrásai. Tudjuk, hogy a stressz a macskák életére nézve kiváltképp rossz hatással van testi, lelki és szellemi szempontból egyaránt.
Ilyenkor, aki a legnagyobb érzelmi válsággal küzd meg, az maga a tenyésztő és nem a macska.
Gondoljátok, hogy annyira egyszerű megválni egy olyan cicától, aki napi szinten az életünk részét képezi? Akivel sok-sok jó és rossz élményünk van? Akivel komoly dolgokat éltünk meg együtt? Akit teljes szívvel választottunk magunk mellé? Akinek kis képmása nap, mint nap itt szaladgál? Hát képzeljétek, hogy NEM! De ez a - sok hálátlan dologgal járó - tenyésztői élet részét képezi, ahogy sokféle másik komoly és terhes döntés is. Legtöbbször az ivartalanításra tartó úton 100x teszem még fel magamnak azt a kérdést, hogy biztosan akarom én ezt, teljesen biztos vagyok benne? Épp ezért fordul elő az is, hogy néha visszatáncolunk egy-egy ilyen véglegesnek vélt döntéstől, a vége viszont rövidke időn belül ugyanaz. Mint említettem minden tenyésztőnek elődleges szempontja kellene legyen a cicája élete és nem pedig a sajátja. Sok tenyésztő saját maga önzőségéből tart meg temérdek, tenyésztésből kivont macskát, úgy beállítva ezt, mintha milyen nemes dolgot tenne.
Nos, a macskáinknak is csak egy élete van. Sajnos sokkal rövidebb, mint a miénk. Célunk, ebben a rövidke életben a legtöbb jót nyújtani nekik. És akik azt hiszik, hogy a tenyésztés szenvedés a cicáknak, akkor nem láttak még igazi tenyészetet. Viszont az, ha valaki önzőségből nem tud megválni tenyésztésből kivont cicáitól, azt nem bálványozandónak, hanem elítélendőnek tartom. Az illető egy idő után komoly gyűjtő lesz, hacsak nem hagyja abba a tenyésztést. Egy pont után kivitelezhetetlen ennyi macska sorozatos megtartása. Ez végül senkinek sem jó, de legfőképp nem a macskáknak!
Ha őszinte akarok lenni, akkor nehéz vetélkedni egy 1-2 macskás kedvences otthonnal, hiszen egyértelmű, hogy sokkal kiemeltebb figyelem jut 1-1 cicára. A kevesebb macska révén pedig egy, a többiekkel agresszív cicának álom otthont biztosíthatunk. A kulcs a megfelelő gazdi választáson van és ezt kizárólag úgy tehetjük meg, ha ismerjük a cicáink egyedi igényeit.
Persze vannak olyan macskák, melyek sosem emelhetők ki a tenyészetből. Pont betegségük, természetük, ragaszkodásuk vagy egyedi igényeik okán. De ez sosem fekete vagy fehér. Nem tartható meg minden cica és nem gazdisítható minden cica újra. Ez kizárólag a tenyésztő felelőssége, hogy el tudja dönteni, hogy az adott cica mely halmazba tartozik és ennek megfelelően tervezzen és cselekedjen.
Azok a kívülállóktól, hozzá nem értőktől származó badarságok, amiket rendszeresen lehet olvasni:
- "már kihasználta, nincs már szüksége rá",
- "lelketlenül továbbadja",
- "megunta",
- "beteg vagy biztos valami baja van".
Még sorolhatnám, de ezek csak megalapozatlan és rosszindulatú spekulációk.
Ha tudnák igazán milyen nehéz munka és mennyi súlyos, felelősségteljes, nehéz, szívet és lelket tépő döntések sorozata a komoly tenyésztői munka, akkor valószínűsítem, hogy sose mondanának ilyesmiket. De ameddig csak a felszínt kapargatják néhányan, mint a legtöbb esetben, addig csak vakon ítélkeznek, démonizálnak továbbra is felettünk és minket.
Íme a teljesség igénye nélkül alább láthattok néhány fotót az új otthonba költözött, kivont tenyészcicáinkról.
Ezúton is köszönjük a gazdiknak, hogy szeretik őket, gondoskodnak róluk és vigyáznak rájuk "nyugdíjas" éveikben.
